Direkt választottam egy olyat, ami kicsit (én reménykedem benne azért, hogy nem annyira) megosztóbb lesz. Ezt a picsogást instán küldte nekem valaki, a képen egyébként az illető sajátjaként tüntette fel, mintha ő maga írta volna, de megkímélem a saját hazugságától, elvégre nem embereket akarok meghurcolni, csak a tartalmat kritizálni. Szerintem olyan 2002 környékén láttam ezt először, akkor még angolul. De lépjünk is túl azon, hogy valaki ellopta egy másik ember rózsaszín, "balfasz" feliratú pólóját, majd büszkélkedik is vele, milyen drága volt, mintha sajátja lenne.

Először is, vegyük észre, hogy ez egy elég komoly bűnlajstrom. Én csak saját magánéletemből tudok táplálkozni, ami olyan, amilyen, szóval nem párkapcsolati-doktorálást fogok végezni, de azért nézzük már ezt meg. Nem térek ki minden pontra, de na.

Úgy kezdi a szöveg, hogy sajnálja. Majd felsorol olyan dolgokat, amik egy az egyben a szöveg éppen aktuális alkalmazójáról szólnak, mégis a másiknak címezve. Igazából ezzel annyi baj van, hogy nem tudom, hol kezdjem. Először is a szöveg alkalmazója felsorolja a saját hibáit. Nem én mondom, hogy hiba, ő tünteti fel őket hibaként, merthogy "sajnálja". Majd ezeket a hibákat hosszan taglalva leírja, hogy ez valójában az ő szeretetének a kifejezése volt, majd felmenti magát a végén, nyomatékosítva, hogy sajnálja, tehát a másikat pedig felelőssé teszi, aki egyébként passzív szereplőként minden negatív reakcióval és érzéssel felruházódik. Mindeközben saját magát tekinti áldozatnak, gyakorlatilag a passzív félnek, akit a másik aktívan elutasított, miközben a másik fél aktivitásáról nem esik szó. Hú... Azért itt van baj.

Kezdjük ott, hogy viszonzatlan szerelmek már pedig vannak. Szar? Szar. De van, hogy ez nem működik. Miért nem? Tudja a faszom, mindig másért, de talán nem kéne ennyire mindent a másikra tolni. Na de, problematizáljunk már egy kicsit!

Kezdjük az egyszerű részével. Én értem, hogy cuki dolog a reggel-délben-este veled akarok lenni, veled álmodom, stb., de basszus, nincsenek neki önálló dolgai? Na és a másiknak? Mármint ez egy ilyen mániás feladása az egyéniségnek, amikor mindent a másiktól teszek függővé. Igen, ilyen van, de attól még biztos nem egészséges. A "téged szerettelek volna az oldalamon a jövőben" ömlengést azt most itthagynám, meg hogy Magyarországon a házasságok 67%-a válással végződik.

Aztán jön a necces része: másodpercek alatt visszaírt, untatta, féltékenykedett, rettegett az elvesztéstől, nyaggatta az üzeneteivel. Ez nekem nem tűnik egy egészséges vonzalomnak. A szöveg posztolója egyébként itt is olyan dolgokkal ruházza fel a másik felet, amiknek az igazságtartalma megkérdőjelezhető. Feltünteti maga mellett, mint érték, hogy másodpercek alatt válaszolt anélkül, hogy tudnánk, a másiknak ez igénye volt-e. Valószínűleg nem. De közben ha ezek a másodpercek alatt gyártott üzenetek untatták a másik felet, akkor biztos nem. De az, hogy unalmasnak találta őt a másik, azzal megint csak felruházza, valszeg nem bánkódna ennyire miatta, ha annyi választ kap, hogy "dik unalmas vagy". Ráadásul később azt is leírja, hogy nyaggatta az üzeneteivel. Nekem ebből az tűnik ki, hogy kikúrtul ráakaszkodott, amivel vagy ismét megkérdőjelezhető módon felruházza a másik felet, vagy az ennek hangot is adott, aminek ellenére csinálta. Egyik se jó. :D

"Nem lehettem csak egy játék", tehát ismét megvádolja azzal, hogy csak játszani akartak vele. Itt megint fennáll a lehetősége annak, hogy ezt a másik közölte, ami ez esetben (még ha fájó is), egyenességre utal. "Nem keresek semmi komolyat". Legalább megmondja. 

Aztán jön az elvesztéstől való félelem, meg a féltékenykedés. Szerintem ha erre valaki okot ad, akkor ott komoly problémák lehetnek a kapcsolatban. Ha valaki erre nem ad okot, mégis megy a fétékenykedés, akkor az illetőnek vannak komoly bizalmi problémái. Minden ítéletesség nélkül, ezeket egy csomószor trauma okozza, amit fel kell dolgozni. De egy biztos, ezt lehet is sajnálni, de mint pozitívum feltütetni magad mellett, kissé talán meredek. Főleg, ha a "nem érdemeltem ki a szerelmed" rész arra utal, hogy igazából együtt se voltak.

Ami itt történik, az egy nagyon csúnya önfelmentés, ami gyakorlatilag arra szolgál, hogy a létre nem jött kapcsolatból fakadó fájdalmat áttolja egy az egyben a másik félre. Ráadásul meglehetősen inkoherens módon teszi, mert ennek egyetlen célja van, a ráerősített sajnálkozással: hogy a másik érezze magát rosszul. De miért? Attól neked jobb lesz? Persze, mind éreztünk már bosszúvágyat, ami sokszor érthető. Én nem hiszek a bosszúban, és nem is támogatom, de ha valaki kárt okoz, árt nekünk, tök érthető, hogy vannak ilyen érzéseink. És még azt se mondom, hogy nem esik jól visszaadni, vagy nincs elégtétel érzet, ha a károkozóval valami szar történik. De itt nincs szó károkozásról, itt valaki ráakaszkodott valakire, ami szarul sült el. Ennyi.

M